A közösség megtartó ereje – FiFel lelkigyakorlat egy résztvevő szemével

Pénteken Verdes Miklós atya, a lelkigyakorlatunk kézben tartója szeretettel fogadta az érkezőket. Aki tehette, részt vett az esti szertartásokon, majd a közös vacsora után egyik társunk, Szentesi Anna játékosan segített bennünket egymás megismerésében. A jó hangulatú program után a fatemplomban imádkoztuk el közösen a Parakliszt, ekkorra már legtöbbünk megérkezett. Ezután, aki még ébren tudott maradni, részt vehetett az éjszakába nyúló társasozáson, ami az elmúlt lelkigyakorlatokon szokássá vált.

Szombaton a III. és a VI. imaóra között Salai Szabolcs atya tartott elmélkedést egy a legtöbbünket érintő kérdésről: „Hol van Isten a bajban?” A tanúságtétel segített bennünket megérteni a megoldáshoz vezető folyamatot: a fájdalom lehet egy jel, „Isten hangszórója”; ki kell mondanunk, hogy baj van; fel kell ismernünk, hogy határainkhoz értünk és segítségre van szükségünk. Ha el tudunk rugaszkodni saját elképzeléseinktől, akkor utat nyitunk a fejlődésünk felé. Fontos imádkozni ellenségeinkért.

Véleményünket és a bennünk felmerülő további kérdéseket kisebb csoportokban beszélhettük meg Kepics Angelika, Miklós atya és Szabolcs atya vezetésével.

Délután Miklós atya gondolatébresztő kérdéseket tett föl nekünk a változás és változtatás témakörökkel kapcsolatban. A kis csoportokban megoszthattuk tapasztalatainkat. Érdekes volt átelmélkedni azt, hogy mikor van szükségünk arra, hogy változtassunk. Az esti szertartások előtt az általunk húzott szentírási szakaszokról csendben elmélkedhettünk. Az egész hétvége folyamán lehetőségünk volt szentgyónásra és lelki beszélgetésre. Vacsora után az Istenszülő közbenjárását kérve az Akathisztosz himnuszt imádkoztuk el a kegytemplomban. Azt hiszem, mondhatom, hogy valamennyiünk számára mély, közösséget erősítő élmény volt.

Vasárnap a fakultatív utrenye és reggeli után összegyűltünk. Miklós atya mondott néhány gondolatot az elmúlt vasárnapok és az aznapi utolsó ítélet evangéliumáról, így ráhangolva bennünket a közeledő nagyböjtre. Ezután kis csoportokban megbeszéltük az elmúlt napok élményeit, tanulságait. A Szent Liturgia után finom ebéddel záródott a lelkigyakorlat, a hazautazásban igyekeztünk egymás segítségére lenni.

Számomra mindig megerősítő a hasonló értékrendű, Istent kereső társaimmal való találkozás, beszélgetések és a közös imádság. Hálás vagyok a szervezésért! Köszönöm, hogy a regisztrációs és visszajelző kérdések által igazán nekünk szóló lelkigyakorlaton vehetünk részt immár évről-évre.

Isten áldása legyen szervezőinken, közösségünkön!