Kedves Lelkiatya!
Pár hete kiderült, hogy gyermeket várok.
Nagyon-nagyon szeretném, ha a Jóisten vigyázna ránk és szülhetnék egy gyönyörű, egészséges kisbabát.
Sok vetélésen vagyok túl és rettegek, hogy most is ez lesz a vége.
Kérem, ha tud, imádkozzon értünk.
Köszönöm szépen!
Imádkozom, mondhatom, imádkozunk Önért, Önökért.
Kedves Lelkiatya!
Pünkösdnek miért nem ünnepeljük nyilvánosan a harmadik napját, mint Karácsonynak vagy Húsvétnak?
Valóban, nagy ünnep a pünkösd is, de liturgikus értelemben a kedd már csak olyan, mint a hét többi napja, pünkösd ünnepköréhez tartozó nap. Kétségtelen, hogy létezik olyan hagyomány, amely pünkösdöt is három napos ünnepnek tartja. Egyik faluban viszont azt hallottam - jó harminc éve - hogy a "pünkösd harmadnapja csak a lustáknak ünnep". Ez az élcelődő megjegyzés mégis arra utal, hogy van, volna bizonyos létjogosultsága a 3 napos ünneplésnek, de mégsem teljesen és széles körben elfogadott.
Tisztelt Lelkiatya !
Kerem qsjon lelkitanacsot!
Férjemmel 8 éve vagyunk házasok 3 gyerekünk van. Mostanában nagyon furra a napjaink. Állandóan ellenőriz. Mikor itthon van állandóan valamit csinálnom kell takakritas stb meer akkor lejar elhord mindennek. Ha már a masik szobaba atmegyek akkor hallom kérdezi a lanyoktol anyad hol van ,mindig mindent bekell jelentenem. Nem ehetek mikor itthon van mert elhord mindenek hogy egész nap eszem. Miközben ö csak egy fotelben ül egész nap. Minden este merlegeli az az napos munkámat hogy dolgoztam e annyit mint ő. Egyszerűen gyomorgorcsom van ha itthon van. Még aludni se aludhatok el hamarabb mint ő mert elhord mindennek. Soha senkivel nem beszelhetek. Ha ügyel lányokra pl boltba megyek mert akkor jön a szemrehanyas hogy csavarogtam. Dugiba kell ennem leulnom mindent csinálni. ( TEGNAP NAGYMAMAMAL UGYELTEM GYEREKKEKRE ES KIMENTEM A KONYHABA INNI ES Ö IS AZT MONDTA Q SAJAT LANYOMNAK ANYAD HOLVAN ) annyira rosszul éreztem magam. Már érzem baj van velem hogy mindenki ellenoriz. Segítsen adjon tanácsot.b
Kialakult ez a bántalmazó viszony, aminek valami módon mindenképpen véget kell vetni. Ön sem fogja tudni sokáig ezt elviselni, és a gyermekei is jelentős mértékben sérülnek ebben. De legfőképpen a férje lelkiállapotára van a legrosszabb hatással, ha ebben a közömbös szívtelenségben marad. Sajnos, ki kell mondani, a férje nem szereti Önt. Nem tudom, hogy indult a kapcsolatuk, eleinte még jó volt és idővel romlott meg, vagy esetleg kezdettől fogva így viselkedett Önnel, csak akkor még Önben is több türelem volt? Mindenesetre az Ön elfogadó magatartása, még ha tehetetlenségből fakadt is, rásegített arra, hogy kialakuljon a férjében ez a hozzáállás. Persze, nem tudom, hogyan tudta volna megakadályozni, és sajnos most sem tudok receptet adni, hogy hogyan szűnhetne meg ez a tűrhetetlen, áldatlan állapot. Mindenesetre azt ki kell mondani, hogy ez így helytelen, és változtatni kell rajta. Első lépésben Önnek van nagy szüksége arra, hogy személyiségében megerősítést kapjon. Keresnie kell olyan szakembert, akinek el tudja mondani ezeket a sérelmeit. Persze, a férje ezt nem akarja majd hagyni, de ezzel egyáltalán ne törődjék! Kell tudni nemet mondani a férjének. Ha lesz külső kapaszkodója, akkor máris tisztábban fog látni, jobban rátalál arra, hogy mit is kell tennie. Persze, első lépésben megszólíthatja a férjét is: Miért vagy velem ilyen? (Nem akarok Jágó lenni, de el tudom képzelni, hogy a férjének van valami másik kapcsolata. Legalábbis, ha a magatartása az utóbbi időben lett ilyen, akkor még valószínűbb. Ha kezdettől ilyen, vagy fokozatosan alakult ki ez a szeretetlen magatartása, akkor nem kell ilyen külső kapcsolatra gyanakodni.)
Persze, semmiképp se azzal kezdje, hogy megvádolja őt, hiszen nincs is alapja. De rákérdezni, hogy miért ilyen, az nem haszontalan. Még ha kicsi is az esélye annak, hogy ebből mindjárt elsőre egy tartalmas beszélgetés alakul ki. Tehát, ha lesz Önnek külső kapaszkodója, egy lelkiatya vagy egy mentálos szakember, akkor ezt a férjével való beszélgetést is bátrabban fogja tudni kezdeményezni, irányítani. Mindehhez pedig imádkozzék sokat, mert Isten segítsége nélkül semmit sem tehetünk, kivált ilyen nehéz helyzetben. Én is imádkozom Önökért.
Kedves Lelkiatya, milyen mondani valò van- amellett hogy bűnbánati szìn- a piros szìnű ruhában végzett temetés mögött?
Ezt nem is annyira egyszerű megválaszolni. Az ortodox hagyományban legtöbb helyen a temetést fehér színben végzik, hiszen ez a szertartás nem csak búcsúzás, hanem a feltámadás hitének a megéneklése is. Régen nálunk is fehérben temettek. A jól ismert latinizálódás folyamat során nálunk is elterjedt a fekete szín. (Hozzáteszem, hogy ez sok ortodox egyházra is hatott.) Ezt akarta módosítani, kicsit keletiesíteni Timkó Imre püspök atya, és ő rendelte el a piros színben való temetést a nyolcvanas években. Akkor is, mint mindig az ilyen jellegű rendelkezésekkel szemben volt némi ellenállás. Úgy tudom volt meghatározva bizonyos türelmi idő is. De mára már széles körben elfogadott lett, hogy a görögkatolikus temetés Magyarországon pirosban történik. Fényes héten, illetve egyes helyeken egész húsvét ünnepkörében fehérben temetnek. Másik oldalról a piros ugyanakkor a böjt színe is, ezért tűnik úgy, hogy böjti színű liturgikus ruhában végezzük a temetést, de a kettőnek, a temetésnek és a böjtnek egyéb kapcsolódási pontja a színen kívül nincsen.
Kedves Lelkiatya!
Olyan kolléganőm volt az oviban, akinek egy nevelési év alatt három váltótársa volt.
El kellett jönnöm miatta.
38 évesen, két diplomával most kereshetek állást.
Olyan kollégáért imádkozom, akivel együtt tudunk dolgozni a gyermekért, a családokért, a közösségért.
Ön még fiatal, nagyon sok minden egyebet is meg kell tanulnia. Ez is egy tapasztalat volt az életében. Ha nem a másik emberben keresi az okot, akkor azt tudja megfogalmaznia tanulságként ebből az élethelyzetből, hogy Ön még nincs az életszentségnek azon a fokán, hogy mindent és mindenkit el tudjon viselni. Tehát még van mit dolgoznia a saját lelkén. Isten pedig újra tartogat Önnek valami mást. Legyen erre nyitott. Bizalommal tekintsen a jövőre. Például azt sem kizárva, hogy ha most netán hosszabb időn keresztül nem kap munkát, az is fontos lelki tapasztalatokkal jár, lehet, abból meg azt kell megtanulnia. De az is lehet, hogy más, jobb állás vár Önre. Legyen mindenre nyitott, mindenből tanulhat, csak az Ön hozzáállásán múlik, ezek az események, helyzetek a javára válnak-e vagy sem. "Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik." (Róm 8,28)
Kedves Lelkiatya.
Nem értem én katolikusok vagyok és nem megyek vasárnapi misére, meg kell gyónnom. Bűnt követtem el az egyház tanítása alapján.
A református, evangélikus golgota, stb ők nem követnek el bűnt? Ők nekik miért nem kell gyónni?
Miért csak mi katolikusok követünk el bűnt.?
Én pokolra jutok ha nem megyek, nem gyónok nem áldozok, de ők nem.?! Miért?
Köszönöm válaszát
Nem azért jutunk pokolra, mert nem megyünk vasárnap templomba, hanem, mert nem szerettünk eléggé. A rendszeres templombajárás segít nekünk abban, hogy Isten közelségében és egymással nagyobb szeretetben éljünk. Tény, hogy a katolikusoknak az egyház bizonyos pontokon magasabb követelményeket támaszt, mint másoknak. Ez vajon baj? Szeretnénk megúszni, szeretnénk az olcsóbb megoldást, a keskeny helyett a szélesebb utat választani? Isten mindenkit a saját lelkiismerete szerint ítél meg, nem aszerint, hogy melyik felekezetbe tartozik, és ott hogyan teljesít. Amikor egyházunk előírja nekünk, hogy minden vasárnap ott a helyünk a templomban, ezzel a legnagyobb lehetőséget kínálja, a szentek közösségével való közös dicséreten túl részesíteni akar Isten Testében és Vérében. Emiatt panaszkodni, ettől húzódozni olyan, mint ha valaki az ünnepi asztal melletti boldog, családi együttlét helyett a sötét szobában révülten nyomogatja a telefonját. Hirtelen ez a bugyuta példa jutott eszembe. Meg vagyunk híva a lakomára, és panaszkodunk, hogy miért kell nekünk odamennünk? Ajjaj! Krisztus Urunk beszélt azokról, akik kifogásokat kerestek, hogy miért utasítják vissza az isteni meghívást!
Örökös igazság: soha ne a másik emberhöz hasonlítsuk magunkat. Az mindig rossz képlethez vezet. Akkor is, ha jobbnak, akkor is, ha rosszabbnak találjuk magunkat ebben az összehasonlításban. Mindenkitől mást kér, mást vár a mi Istenünk. Nekünk aszerint kell cselekednünk, aszerint kell élnünk, amit személy szerint kaptunk tőle. Azt tanácsolom Önnek, hogy, lehetőség szerint ne csak vasárnap, hanem hétköznapokon is vegyen részt szentmisén/Szent Liturgián. Lassan majd kialakul Önben az a fölismerés, hogy mennyire más ezzel a rendszeres energiatöltéssel élni, gyakorta erőt meríteni a szentekkel való közös imádságból és az Eucharisztiából.
Kedves Lelkiatya!
Tud Jézus igazán haragudni? Úgy értem, ha teljesen magunka vette emberi természetünket, és a harag egy emberi érzelem vagy indulat, akkor ettől sem lehet mentes.
Az indulataink lehetnek jó is és rosszak is. Attól függ, hogy mire irányul, mire használjuk. Érdekes, hogy Szent Pál különválasztja a bűntől: Ha haragszotok is, ne vétkezzetek; a nap ne nyugodjék le haragotok fölött, (Ef 4,26) Egyébként ebben a zsoltárt idézi (Zsolt 4,5). Vajon lehet haragudni úgy, hogy az nem bűn? Igen, például a bűnre haragudni. Semmiképpen sem kibékülni vele. Vagy a kísértésre, vagy lehet nyugodtan a kísértőre is. Amikor Jézus kiűzte a kereskedőket, akkor is a bűnre haragudott, nem azokra az árusokra, akik egyszerűen csak követték koruk szokásait. Tehát voltak őbenne is indulatok, amelyekkel szintén az Atya akartát szolgálta, teljesítette. Erre kell törekednünk nekünk is.
Kedves Lelkiatya, az szeretném kérdezni, hogy miképp lehet a Jézus imát gyümölcsözően imádkozni? Kedves imádságom, gyakorlom is, de olyan nem igazinak érzem ahogyan gyakorlom, mondom-mondom, az imádkozò szerzetesek szìvével,elkületével, odadásával szeretném tenni, de ùgy érzem nem megy, és ez lelomboz....
Még erre vonakozò lelkiirodalmat is olvastam/ olvasok...
Hasznosak az erről szóló lelki irodalmak, de mindenképpen szüksége van lelkiatyára is, akivel a tapasztalait megbeszélheti. Ezt nagyon hangsúlyozzák az atyák. Mindazonáltal nem kell semmilyen elvárással lennie. Lehet, van egy elképzelése, hogy mit is kell éreznie, milyennek kellene lennie ennek az imának. Ezt az elképzelést engedje el, mert egészen biztosan nem olyan lesz, amit most elképzel. Ha bármilyen elvárásai volnának, hogy milyennek is kellene lennie ennek az imának, azzal saját magát leplezi le, mert voltaképpen ez a vágyott eszme vezeti, az ima által azt szeretné elérni, amit erről gondol. Amíg ezek így élnek Önben, ott lebegnek lelki szemei előtt, addig nem lesz előre haladás az imában, mert csak délibábot kerget. Végezze hűségesen ezt az imát a napi csendjében és a napi feladatai közben egyaránt. Csöndben is és más tevékenységek közben is. Ez a kettő egymást erősíti. És tartson ki. Az imádságnak egyik fontos fegyvere a kitartás, nem szabad belefáradni (Lk 18,1) Isten a megfelelő időben majd megnyitja Önnek az imádság édenkertjét. Addig pedig tartson ki!
Kedves Lelkiatya. Mostanában sok helyen találkozok (interneten) Krisnásokkal. Őszintén szólva nagyon vonzó ahogy élnek, önellátók (szabadabbak) szép ruhában járnak. Kis közösséget alkotnak.Nem ártanak a légynek sem. Egy a gond hogy én abban nem hiszek amiben ők. Hogy lehet ennyi féle vallás? Akkor most Jézus Krisztus a nem igaz? Vagy a Krisna? Ők váltig állítják az az igaz. Én azt állítom hogy Jézus Krisztus. Mostanában megvagyok kicsit zavarodva ezzel kapcsolatban. Őszintén szólva addig volt jó míg nem volt internet vagy Legalább is ritkán lehetett bele látni. Interneten is kérdezte egy hölgy a csoportba, szerintük van e értelme keresztszülőnek lenni? Jöttek a válaszok hogy semmi értelme, minek, felesleges. Úgysem létezik senmmi.Csak egy képzeletbeli barát, meg aztán hogy a katolikus egyház pedofil. Meg hogy kitalálták sok pénzt tudjanak össze szedni meg hogy nem engedték be a templomba kivágott spagetti pántos pólóba milyen dolog az persze így nem sem megy oda.... Stb stb. Meg aztán az új kormány alapításánál Katolikus oktatási minisztert akartak de ez nem tetszett a magyar népnek mert pedofil... Inkább választott mást aki nem az. Számomra ez felháborító. Munkahelyemen is mást sem csinálok csak vitatkozok mert nekem ugranak mert a katolikusok szeretik a gyerekek a nőket egy álszent Bigott társaság. Szóval mert igaz vannak rossz emberek mindenhol nem csak az egyházon belül.. Akkor minden pap az? Ez egyszerű gondolkodás! És egyszerűen megölne mert én más véleményen vagyok mint ők. Kedves Lelkiatya önnek ezt nem szörnyű látni? Meg meleg felvonulás?Múltkorit is megnéztem, de én nem értem mi bajuk van. Mi régen úgy tanultuk aki meleg az genetikai hiba miatt lesz az. Igazságszerint férfi de műkörme van sminkel hosszú a haja női ruhát hord de azért szakállas akkor az mégis mi? Pont mondtam a férjemnek hogy egy dolog boldogít hogy egyszer az egész föld semmivé válik. Régi öregek felébrednének a sírból, meglátnák mi van itt, vissza mennének. Gondolják jobb az Úr melett lenni. Önnek ezekről mi a véleménye? Persze ha valamit sért az írásom akkor ne jelentse meg az egészet. ... Köszönöm szépen.
Az biztos, hogy aki már az Úrnál van, az nem szeretne ide visszajönni. Azt a boldogságot, ami ott vár ránk, el sem tudjuk képzelni. De akinek hite van, az ezt a boldogságot már itt, ezen a világon is valamelyest megtapasztalja. Ugyanis annak a végtelen boldogságnak az oka és forrása nem más, mint maga Isten, az ő ránk áradó végtelen szeretete. Ez most is árad ránk éppen úgy, semmivel sem kevésbé, mint majd a mennyországban, csak ezt most nem vesszük észre, nincs rá érzékszervünk. Illetve, csak nagyon picikét, nagyon homályosan. Amikor egy-egy imádságban eltölt az öröm, de olyankor is, amikor szeretetben vagyunk egymással. Ez az Isten terve és szándéka, hogy ebben a boldogságban éljünk. Akik ezt nem látják, azok nem is értik, hogy miféle boldogságról beszélnek a hívő keresztények. Van bennem egy gyanú, hogy amikor az egyházat, a papokat, olykor magát Istent is szidják, ez voltaképpen az ő legbelső vágyuk Isten és az igazi boldogság után, de tehetetlen dühösséggé fordul át bennük. Amikor egy papot vagy az egyházat szidják, akkor imádkoznunk kell azért a szegény emberért, aki ezt teszi, mert végképp nem ért semmit abból a hatalmas ajándékcsomagból, amit kaptunk. Ön se vesztegesse az idejét, erejét, figyelmét ezekre a beszólongatásokra. Érveléssel meggyőzni őket úgysem lehet. Sokkal jobb válasz az, hogy csöndben marad, eltűri a megalázó szavakat, helyzeteket, s magában imádkozik értük. Jézus is ezt tette a kereszten. Elhiszem, hogy ez nem könnyű, de erre érdemes törekedni.
A krisnások is Krisztust keresik, csak találtak erre egy nagyon vonzó, tetszetős módszert. De emberi találmány, nem pedig Krisztus kinyilatkoztatását követik. Azt tanácsolom Önnek, hogy ne háborogjon az emberek hitetlensége, szeretetlensége miatt sem. Az semmi többletet nem ad. Tűrjön és imádkozzék értük, ezzel nagyon sokat adhat. S nem is csak az imádság kegyelmét, de egyszercsak azt látják, hogy van itt valaki, aki másként viselkedik, mint az emberi logika diktálná. Lehet, hogy az Ön békés magatartása indít el valakit arra, hogy elgondolkodjék, mégis honnan van Önnek ez az ereje. Ez Krisztus ereje, melyet a Szentlélek által kapunk meg. Ezzel éljen, ennek örvendezzék. Hátha
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon rossz vagyok. Nagyon sokszor cserbe hagyom Jézust. Gondolkozás nélkül kielégítem magam, nem is próbálok meg küzdeni. Gondolkozás nélkül csak, hagyom, hogy a dühöm cselekedjen helyettem, ami bűnbe visz. Gonosz vagyok másokkal. Nevetek másokon. Cserben hagyom Istent. Satöbbi. Imádkozok Szent Péterhez, a védőszentemhez, meg Istenhez, hogy segítsenek a csatában, hogy igenis összekapjam magam és elkezdjek küzdeni. De mindig, amikor elkezdek, abbahagyom. Egy mondatot mondanék. Sőt, kettőt is. Olyan akarok lenni, mint egy szent. Átélni Isten szeretetét. Satöbbi. De azt nem akarom átélni, hogy min megy keresztül egy szent, hogy odajusson. A másik mondat. Én nem érdemlem meg Istent, de ő megérdemli, hogy hozzáfussak, amikor baj van megérdemli hogy hozzá imádkozzak. Mert ő a mindenható. És ezt tudom. Tudom, hogy jó. De nem vagyok küzdő. Régen gondolkodás nélkül küzdöttem , nem hagytam magamat. Jót tettem, de már a jótevés nincs benne a napjaimban. Mindig azt mondják nekem, hogy küzdjek. Hogy tudatosan kell elkezdeni küzdeni. De nem bírok. Nem bírok.
El tudom képzelni, hogy régebben, amikor "küzdött", az még az út eleje volt, és sokkal több támogatást kapott Istentől, amire úgy tekintett boldogan, hogy ez az Ön küzdelme. Amit most átél, valójában ez sokkal inkább az Ön küzdelme. Azért írok küzdelmet, jóllehet, Ön azt erősítgeti, hogy épp az a baj, hogy nem küzd, mert látható, hogy ennyire szenvedélyesen fáj Önnek ez a szomorú valóság. Ha nem küzdene, akkor nem is fájna, akkor közömbösen élné a napjait. Igaz, nem csak a küzdelmek gyötrelme nélkül, de boldogtalanul is. Ez most a küzdelem ideje, ne féljen tőle. Eljön az a nap, az a pillanat, amikor Isten újra a hóna alá nyúl és fölemeli. Igen, el fog jönni ez a pillanat, csak erre Önnek várnia kell. Nem közömbösen, nem tétlenül, hanem folytatva ezt a sziszifuszinak tűnő küzdelmet. Azt javaslom, fordítsa tekintetét teljes egészében Istenre. Ne önmaga tehetetlenségére, ne a bűneire nézzen, hanem Istenre, az ő irgalmas szeretetére. Higgyen abban, hogy ebben a tehetetlenségben sem hagyja el, hogy tartogat Önnek egy egészen más fajta örömet. De ezen a hasztalannak tűnő küzdelmen át kell mennie. Ebben az imádságban tartson ki: "Hiszek, Uram, benned, hogy a te jóságod egy nap kiemel engem életem szennyéből." Higgyen ebben és imádkozzék ezért! Higgye el, Isten nem véletlenül helyezte az Ön lelkébe ezt az érzékeny lelkiismeretet. Ezzel neki célja van. Amennyire tud, tartson ki, veselkedjék neki újra meg újra, ne adja föl! De a megoldást egy nap majd az Isten ajándékként fogja átnyújtani Önnek. Szent Antalnak, hosszú éveken át tartó küzdelmei végén ezt mondta: gyönyörködtem küzdelmedben. Ne adja fel, és higgyen a szabadulás reményében!
Tisztelt Lelkiatya!
A következő kérdéssel fordulnék Önhöz:
20 éves fiú vagyok, még gyermekkoromban meg lettem keresztelve egy evangélikus gyülekezetben, hitoktatásra jártam és konfirmáltam is. Ennek akkoriban nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, inkább nyűgnek éreztem a vallást, mint az életem meghatározó részének.
Csak később, személyes sorsom katartikus eseményei hatására fordultam ismét Isten irányába, és hála Neki, megtapasztalhattam az Ő végtelen szeretetét.
Ekkoriban kezdtem el imádkozni, római katolikus szentmisére járni és megélni a hitem. Lenyűgözött a katolicizmus, a helyi római katolikus templomba belépve mindig megnyugvást érzek, az Egyházban érzem magam otthon. Talán az is közrejátszhatott a megtérésemben, hogy anyai ágon a felmenőim példamutató katolikusok voltak, akik jó keresztényként élték az életüket. Számomra ők mindig is példáként szolgáltak.
Apai ágon, protestáns részről hasonlót sosem tapasztaltam meg.
Ez a kettősség viszont állandóan nyugtalansággal tölt el, nem tudom, hogy keresztényként hova sorolhatnám magam. Teljességgel katolikusnak érzem magam, hiszen ilyen formában élem meg a hitem, de nem érzem magam az Egyház teljes jogú tagjának. Idővel szeretnék elsőáldozni és bérmálkozni is, de ez sajnos a jelenlegi élethelyzetemben egyelőre nem megoldható, úgy érzem, még nem tudnék kellő lelkiismerettel felkészülni a szentségek elnyerésére.
Főleg akkor vagyok bajban, amikor ismerősi körben megkérdezik tőlem, milyen vallású is vagyok pontosan.
Nem tartom magam evangélikusnak, hiszen már semmilyen kapcsolatom nincs az evangélikus egyházzal.
Így amikor rákérdeznek a vallásomra, mindig azt válaszolom, hogy katolikus keresztény vagyok, hiszen ekként élem meg a hitem. Viszont nem tudom, hogy helyes-e így válaszolnom.
Bűnt követek el azzal, ha katolikusnak vallom magam annak ellenére, hogy katolikus szempontból én "csupán" egyszerűen meg vagyok keresztelve, de még nem bérmálkoztam? Hiába tudom a lelkem mélyén, hogy az Egyházban érzem magam otthon, mégis mindig bűntudatot érzek, mikor megvallom mások előtt a katolikus hitem, hiszen úgy érzem, becsapom őket azzal, ha katolikusnak mondom magam (ez lehet nevetségesen hangzik, de ez tényleg fontos lelkiismereti kérdés számomra).
Előre is köszönöm válaszát, munkájához pedig minden jót és Isten áldását kívánom!
Szerintem nem lódít azzal, ha erre a kérdésre azt válaszolja, hogy Ön katolikus. Legalábbis a szívében már az, s ha jól értem, már fontolgatja annak lépéseit, hogy ez hivatalossá is váljon. Tehát egy folyamat része, amely folyamatnak azonban - jobb esetben - soha nem lesz vége. Ha eljut oda, hogy megbérmálkozik, hogy részesülhet az Eucharisztiában, az csak egy további jelentős állomása lesz ennek a folyamatnak, de majd minden egyes szentgyónása, sőt, minden napi imádsága újabb és újabb lépés lesz befelé az Egyházba, egyre közelebb Jézus szívéhöz. Mindazonáltaln buzdítom Önt, hogy ne halogassa ezeket a lépéseket. Sürgetni sem akarom, mindennek megvan a maga ideje, de fontos tudnia, hogy ez nem pusztán adminisztratív lépés. Jelentős kegyelemközvetítés, amely átalakítja a lelki életet. Javaslom még, hogy már most tegyen mindent úgy, mint ha Önre vonatkoznának a katolikus Egyház előírásai. Ugyanis már ezek is kegyelemközvetítők, érdemes élni velük.
Nagyon köszönöm a gyors választ.
Hová írhatok.
lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu
Kedves Lelkiatya! A pici gyermekek keresztelésekor, ha ugyanakkor megtörténik az első szentáldozás is: mindez hogyan történik a gyakorlatban?
Csak a borból kap, vagy a kenyérből is? Mennyi idős koráig kapja ezt a kisgyermek? Mikor történik az első szentgyónás? Később (és ha igen, mikor) lesz-e neki a hagyományos értelemben vett első szentáldozás (amikor fehér ruhában a keresztszülőkkel és a keresztelési gyertyával teszi le a hitvallást)?
Amikor keresztelünk, akkor a keresztséggel együtt a bérmálásban és az Eucharisztiában is részesülnek a megkereszteltek. Ezt hívjuk hármas beavató szentségnek, amelynek a gyakorlata a legősibb időkre nyúlik, s amelyet görögkatolikus egyházunk az utóbbi években hozott vissza. Ez így van felnőttek és gyermekek keresztelése esetén is. Ha pici babáról van szó, akkor ők a Szent Vérből részesülnek, néhány cseppet kapnak az ajkukra. Ettől kezdve ők minden Szent Liturgián áldozhatnak, s ajánlatos is, hogy mindig részesüljenek az Eucharisztiában. Amíg nem táplálkozik szilárd étellel, addig ez a módja az ő szentáldozásának. Később pedig már Szent Testet is kaphat.
Ez az ő életében már folyamatos, semmi nem indokolja, hogy bármikor abbahagyja vagy szüneteltesse. Egyházunkban egyre több ilyen gyermek van, akik, ha eljutnak a 8-10 éves korra, amikor már megtaníthatjuk nekik a szentgyónást, akkortól kezdve a gyónással is kiegészül a szentségi életük. Az a gyakorlat, hogy ők is részt vesznek a felkészítő egy éves tanfolyamon a többiekkel együtt, s az esetükben az első gyónás utáni ünnepélyes szentáldozásról szoktunk beszélni, nem pedig "első áldozásról". Még az emléklapot is ezzel a megfogalmazással kapják. Tehát ők is részesülnek ebben a szép élményben, amely az ő életükben az első gyónáshoz kapcsolódik.
Kedves Lelkiatya!
Fiatal lány vagyok és mostanában foglalkoztat a gondolata annak, hogy fejkendőt hordjak a templomba. Egyre erősebb lelki késztetés van bennem ezzel kapcsolatban, ugyanakkor félelem is. Mivel manapság nem megszokott dolog, elképzelhető, hogy képmutatásnak tartanák… mit tanácsol?
Hogy ne féljen azt tenni, amit a lelke diktál. Nagyon is szép dolog, amire belső késztetést érez, miért ne követné? Nem fontos az, hogy ki mit gondol Önről emiatt. Sőt, ha mégis foglalkozna mások véleményével, jusson eszébe, hogy lehet olyan valaki, akinek ez tetszik, vagy akit éppen bátorít a hasonló viselkedésre, csak benne még kevesebb a bátorság, hogy ezt megtegye. Nem tudom, korábban is Ön kérdezte-e ezt, de már érkezett erre a felületre hasonló kérdés. Ha nem Ön volt, akkor ez azt jelenti, hogy mások is foglalkoznak ezzel a gondolattal. De egyébként a lelkiatyi levelezésen túl is ismerek olyan lányokat, akik szintén így gondolkodnak. Szerintem ezek apró lépések az egyházunk fejlődése útján, amelyet, ha nem tesznek meg azok, akiknek erre érzékeny a lelkük, akkor az egész egyházat szegényítik ezzel az indokolatlan félénkségükkel. Szóval, csak bátran!;-)
Tisztelt Lelkiatya! Feleségemnek 2014-ben ki kellett venni a méhét,azóta csak az előjátékot igényli, "azt a dolgot" nem.Mivel szerettem volna, ha legalább néha nem hagyjuk abba az előjátéknál, azt javasolta, hogy más módon juttat el a magömlésig.Megkérdeztem paptól, hogy ez így megengedhető-e, azt mondta, igen.Nemrég viszont ráakadtam az Apostolate for marital intimacy című internetes oldalra, ahol a Szexuális intimitás idősek számára című ,-2023. 08.14-n megjelent írásban azt olvastam, hogy akik már nem termékeny korúak, azoknak sem szabad a tulajdonképpeni házaséletet így helyettesíteni.Nem tudom,most mihez tartsam magam?Válaszát előre is köszönöm.
Örülök, hogy olyan atyával találkoztak, aki volt bátor a szigorú szabályokon túl a szeretetet kifejező magatartásra is buzdítani Önöket. Én is ezt teszem. Szeressék egymást nyugodtan úgy, ahogy tudják! A házaséleten belül nincs kerítés, nincs tiltott terület, nincsenek szégyentelen elemek, gesztusok, pózok. Amire az Egyház tanítása vonatkozik, az az, hogy magának a házaséletnek nyitottnak kell lennie a gyermek fogadására. De ez a szemléletre, az alapállásra vonatkozik, nem pedig az egyes gesztusokra. A másik fontos alapelv pedig, hogy mindent az önzetlen szeretet irányítson, ne az önzés, az egyéni örömkeresés, amely a másikat csak eszköznek tekinti. Az Önök esetében erről szó sincs. Megismétlem: szeressék egymást úgy, ahogy akarják!
