A LESZ „Nem vagy egyedül” online csoportja 2023. decemberében indult, már a kezdetektől a Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatásával. Az alapító csapat azóta folyamatosan bővült, formálódott. Az önkéntesek és segítő szakemberek részére február 21-én egy csapatépítő napot szerveztek. A terv egy olyan közösen eltöltött nap volt, amelynek során profi szervezetfejlesztők segítségével jobban megismerhetjük egymást, illetve van alkalmunk erősíteni a LESZ-hez, mint szervezethez való tartozásunkat, és beszélgethetünk a csapatot érintő egyéb kérdésekről is.

Istennek hála, számos támogatót sikerült találnunk ehhez az ügyhöz. Működésünket a kezdetektől támogatja a Budai Görögkatolikus Parókia Szent Bazil Alapítványa. Aznapra térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátották Budapesten az Aranyszájú Szent János Kulturális Központ előadótermét. A Pronon Alapítvány két szakembere pedig ingyenesen vállalta a délelőtti csapatépítő program megtartását. A délután folyamán „A szakmai vezető se legyen egyedül!” címmel ötletbörzét tartottunk a működésünket érintő kérdésekről, majd vendégünk volt Dudás Erika, a LESZ elnöke, akivel a szervezethez való tartozásunkról beszélgettünk.

A nap során ismét megtapasztalhattuk a csoport megtartó erejét, az együtt töltött idő megerősítő szerepét a közös munkában. Átérezhettük, hogy az önkéntes munka során tapasztalt egymásra utaltságunk valójában egy olyan erőforrás, amely átsegíthet minket számos nehézségen.
A nap végére elkészült egy olyan plakát, amelyen összegyűjtöttük azokat a szavakat, amelyek számunkra jellemzik a csoportot és az itt zajló munkát - jó volt olvasni a sok pozitív, megerősítő gondolatot."