Élő közösség ünnepe
A lelkigyakorlat, a találkozás és a testvéri párbeszéd alkalma nem csupán szakmai esemény volt, hanem az egyházmegye élő közösségének ünnepe is. Álmosdról, Fülöpről, Létavértesről, Hajdúböszörményből, Dunaújvárosból, Budapestről, Pocsajról, Kecskemétről és Debrecenből is érkeztek szolgálattevők, akik mindennapjaikban a hit továbbadásának csendes, mégis meghatározó küldetését hordozzák. Az Érseki Hivatal falai között összegyűlt közösséget a Hitoktatási Iroda munkatársa, Vadász Viktória hívta egybe, hangsúlyozva: a katekéták közötti rendszeres találkozás elengedhetetlen ahhoz, hogy a szolgálat ne magányos küzdelem, hanem egymást erősítő, élő tanúságtétel legyen.

E szolgálat nem kizárólag a papság kiváltsága
Dr. Seszták István főhelynök köszöntötte a vendégeket. Köszönetet mondott Istennek a katekéták ajándékáért, akiknek szolgálata felbecsülhetetlen az egyház életében: ők azok, akik az isteni üzenet közvetítőiként hidat teremtenek Isten és ember között. Emlékeztetett arra, hogy Isten kinyilatkoztatása mindig közvetítőkön keresztül válik érthetővé, s e szolgálat nem kizárólag a papság kiváltsága, hanem felelősségteljes, sokszor áldozatos küldetés.

A főhelynök atya az adventi lelki készület középpontjába a lelki ébredést állította. Szent Pál efezusi levelét idézve hangsúlyozta: „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei”, mert a világosság gyümölcse a jóság, az egyenesség és az igazság. Az advent meghatározó hívása így hangzik: „Ébredj föl, aki alszol, támadj föl a halálból, és Krisztus felragyog számodra.” Ez az ébredés nem csupán testi, hanem elsősorban lelki valóság: a mindennapi megújulás, a lelki halálból való újjászületés lehetősége, amely Krisztus világosságában válik valóra.
A nap lelkivezetője: Simon Dávid római katolikus pap
Simon Dávid atya hosszú, kanyargós út végén, 33 évesen kezdte meg szemináriumi tanulmányait. Jelenleg a soproni Szeplőtelen Fogantatás templom templomigazgatója, a Szent Orsolya-iskola iskolalelkésze és püspöki biztosa, valamint soproni egyetemi lelkész és a Szent Pál Katolikus Szakkollégium lelkésze.

Határozott és prófétai erővel mutatott rá arra az alapvető igazságra, hogy a kereszténységnek egyetlen valódi formája van: a kapcsolatalapú kereszténység. Olyan hit, amely nem külső szokásokban, hanem élő, személyes és közösségi kapcsolatban gyökerezik Istennel és egymással. Ennek fényében állította példaként az ősegyház életét, különösen a IV. századi Egeria útinaplóját, amely tanúságot tesz arról, miként éltek a jeruzsálemi keresztények: kitartó imádságban, szigorú böjtben, a Szentírás rendszeres olvasásában és szoros közösségben.

Ezzel a gazdag és radikális keresztény élettel állította szembe a mai, különösen a magyar kereszténység állapotát, amelyben – fájdalmas őszinteséggel megfogalmazva – az imádság, a böjt, a Szentírás-olvasás és a valódi közösségi élet sokszor csak „nyomokban” van jelen. A templomba járás önmagában nem jelent mély hitet: a tapasztalat azt mutatja, hogy még a rendszeresen templomba járók közül is kevesen imádkoznak naponta hosszabb időt, és még kevesebben élnek valóban elmélyült istenkapcsolatban.
Az imádság nem pusztán egy vallásos gyakorlat
A beszéd súlypontja az imádság jelentősége volt. Az imádság nem pusztán egy vallásos gyakorlat, hanem az istenkapcsolat elsődleges és nélkülözhetetlen eszköze. Ahol nincs imádság, ott nincs istenélmény; ahol nincs istenélmény, ott nincs tanúságtétel sem. Ezért ritkák ma a hitükről bátran és örömmel beszélő keresztények: mert nincs miről beszélniük, ha életük nem érintkezik nap mint nap Istennel. A kereszténység lényegénél fogva közösségi valóság. Nem idegenek alkalmi összegyűlése a liturgián, hanem egymást ismerő, egymásért imádkozó, együtt úton lévő testvérek közössége. A Szentlélek nem elszigetelni akar, hanem összekapcsolni: Istennel, az Egyházzal és egymással.

Nyomatékosan figyelmeztetett: imádság nélkül nem lehet keresztény életet élni, és különösen nem lehet hitoktatói szolgálatot végezni. Simon Dávid atya gondolatait teljes egészében vissza lehet hallgatni ide kattintva.
A lelkigyakorlat csendje, az együtt gondolkodás és az imádság légköre mind azt szolgálta, hogy a hitoktatók megújult lélekkel, megerősödött elköteleződéssel térhessenek vissza közösségeikbe. Ez az alkalom ismét tanúságot tett arról, hogy a Hajdúdorogi Főegyházmegye katekétáinak szolgálata nem elszigetelt munka, hanem egymásba kapaszkodó, Krisztus világosságából táplálkozó közös küldetés, amely a jövő nemzedékei felé nyitja meg a hit és a remény útját.