Zenei nevelés klasszikusokkal és evőpálcikákkal – Tóth Árpád tartott előadást Debrecenben

A képzésre több mint 30-an érkeztek többek között Hajdúdorogról, Miskolcról, Szegedről, Szolnokról és Debrecenből. A résztvevők között ének-zene tanár, kórusvezető, egyetemi hallgató, hittanár és kántor is helyet foglalt.

A nyitó imát követően Nemes József, a Lautitia Kóruscsalád karnagya, a képzés főszervezője köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: Tóth Árpád elképesztő impulzivitással végzi szerteágazó zenei tevékenységét – tanít, kórust vezet, előadásokat tart –, gazdag ötlettárából pedig bárki meríthet, aki szeretné újszerű módszereket gazdagítani munkáját.

A nap előadója, Dr. Tóth Árpád, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti kar és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa volt. A 2x80 perces foglalkozás korántsem a klasszikus értelemben vett előadást jelentett. Árpád bemelegítő gyakorlatokat, ritmusjátékokat és ezekhez használható dallamokat mutatott a jelenlévőknek. Kiemelte: kevés eszközzel jól bánni fontosabb, mint egy drága hangszerekkel felszerelt zeneterem. Ennek alátámasztására dobogásra, tapsra és mozgásra épített feladatokat hozott, hiszen a zeneiség megtalálásához, a „belső” lüktetés fejlesztéséhez a vonat zakatolása, az evőpálcikák összekoccanása, végtagjaink mozgása is segíthet. 

Hangsúlyozta, hogy a magyar ének-zene oktatásban fontos az értékközvetítés, ezért arra bíztatta a jelenlévőket, bátran használjanak klasszikusokat az órákon a Mesterséges Intelligencia által gyártott vagy a rajzfilmekben hallott dallamok helyett. A résztvevők eszköztára ennek mentén többek között Bach, Dvorak és Muszorszkij műveivel gazdagodott, de megismertek svéd és afrikai dallamokat is.

A nap végén Fülöp metropolita mondott köszönetet az előadónak. A foglalkozás során többször előtérbe került a Kodály-módszer, melynek kidolgozói Fülöp atya szavaival élve „a magyar kultúra kincseit hozták felszínre”. A bizánci egyháznak és nekünk, görögkatolikusoknak is sok zenei és liturgikus kincsünk van, az intézményeinkben dolgozó pedagógusok és a papok feladata az, hogy ezeket felszínre hozzák, hiszen a gyerekeknek mindig mindenből csak a legértékesebbet adhatjuk.
 

A képzés szünetében célokról és irányvonalakról kérdeztem Dr. Tóth Árpádot.

– Kórusvezető, énektanár és kántor is ült a hallgatóság soraiban. Olyanok, akik egészen kicsi gyerekekkel foglalkoznak, és olyanok is, akik felnőttekkel dolgoznak együtt. Milyen vezérfonal mentén állította össze a képzés anyagát?

Minden továbbképzésen nagyon-nagyon fontos, hogy az anyag a legnagyobb hatáskörben, óvodásoktól középiskolásokig alkalmazható legyen. Továbbá próbáltam olyan európai és újabb hazai modelleket hozni, amik viszonylag szokatlanok a hagyományos ének-zene módszertanhoz képest.

Az előadás során említette, hogy nem feltétlenül a csilli-villi hangszerek és eszközök teszik eredményessé a zenei nevelést. A ritmusgyakorlatokban például a résztvevők egész testét megmozgatta. Tapasztalatai szerint előfordul, hogy eszközhiány csak egy kibúvó? Hogy azért nincs eredmény, mert nincsenek megfelelő eszközök?

Száz évvel ezelőtt ugyanúgy lehetett jó egy ének-zene óra eszközök nélkül, ahogyan ma is. A gyerekek involváltsága, a tanár odafigyelése és igényessége a meghatározó. Nyilván az eszközök, a hangszerek is fontosak, de a Kodály-alapú ének-zene oktatásban úgy gondolom, hogy sosem az eszközöké volt a főszerep. Teljesen valid hangszereket használni, furulyázni, zongorával kísérni egy órát, de önmagában nem az teszi jóvá.

Mi a legfőbb célja ennek a napnak? Mit vigyenek haza magukkal a résztvevők?

A zene szeretetét és élvezetét. Szerintem minden olyan zenei tevékenység jó és építi a gyerekeket, a közösséget, ami élvezettel teli, ahonnan jó érzéssel jönnek ki a gyerekek. A bevonódottságot és az örömöt pedig nemcsak a gyerekeknél kell „számon kérni”, hanem a tanáraiknál is. Ha ők élvezik, amit csinálnak, akkor megtalálják az utat ahhoz, hogy a gyerekek is élvezzék és szeressék a zenét.